VINTERRIKET - Kaelte, Schnee Und Eis - Rekapitulation Der Winterszeit

Az elmúlt években egyre ismertebbé vált egyszemélyes ambient project, a Vinterriket csak úgy ontja magából a lemezeket. Amit most a kezemben tartok, az 2007 novemberében jelent meg, azonban távolról sem a legújabb anyag – három kiadvány látott napvilágot azóta). Ezen az albumon korábban, 2002 és 2004 között írt szerzemények akusztikus átiratai hallhatók.

A lemezen hallható zene semmiféle meglepetést nem okozhat a Vinterriket ismerőinek, és teljesen megfelel a hófödte csúcsok fényképeivel díszített borító képvilágának: északi, letisztult, kicsit neofolkos ambient zene. Szerintem a hagyományos „black ambient" projektekhez képest egész egyedinek mondható, és talán szélesebb rétegek számára is fogyasztható. Egyrészt nagyon szép, tiszta hangzást kaptak a számok, nem pedig hagyományos zörgős-zúgós soundot. Másrészt – jóllehet néha felidézi bennem a Burzum két ambient albumát –, jóval szelídebb, emberbarátabb hangulatú zene ez. Hiányzik a Vargnál néha már zavaró pátosz, a szélsőségig fokozott minimalizmus, és az erőltetett, klasszicizmust célzó, rosszul felfogott „wagneriánus őrjöngés". Nyilván a Vinterriket albumok nem azonos körülmények között (nem egy börtönben) születnek, azonban nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy Christoph Ziegler természetes közegeként, nem pedig „black metál pótlékként" ír ilyen zenét. Annyit hozzá kell tennem, hogy azért vidámnak sem lehet nevezni a zenét, sokkal sötétebb, mint pl. az Arcana, és megítélésem szerint hiányoznak belőle a klasszikus elemek – ami nem baj, mert itt nem is lenne sok keresnivalójuk.

A zene hangulata inkább tűnődő és nyugodt, mint sötét, úgyhogy a gyakran használt dark ambient megjelölésben a „dark"-ot nem is érzem teljesen helyénvalónak. Van ugyanakkor egy méltóságteljes atmoszférája, ami annak is köszönhető, hogy nem egy egyszerű szintetizátorhangra épül az egész produkció, hanem jól megkomponált, igényesen rétegzett hangzásokat kombinál Christoph. Szövegek is vannak, ez szórványos suttogás formájában jelenik meg; nem igazán zavaró ugyan, de én teljesen feleslegesnek érzem. Suttogni mindenki tud, és ráadásul csökkenti a zene „ambient-értékét" is, mintegy kizökkenti a hallgatót az egyébként nagyon szépen megfestett természetközeli képekből.

Ettől eltekintve ez a fajta zene az, amit én ideális teazenének szoktam nevezni: ha ez megy a háttérben, nem kell rá nagyon odafigyelni, és az ember igen jámbor hangulatba kerülhet tőle. De aki oda akar figyelni rá, az sem fog éppen unatkozni… csak a lemez vége felé. Az 56 perces játékidő ugyanis ennél a zenénél szerintem eltúlzott, még akkor is, ha egyfajta válogatásról van szó.

Persze aki háttérzenének hallgatja, annak teljesen mindegy lesz, mennyire gyakran kell cserélgetni a Vinterriket lemezeket. Számomra az utolsó három szám már merő önismétlésnek tűnik, de annak is igaza van, aki erre annyit válaszol, hogy két részletben kell meghallgatni az albumot. Kellemes album.

Belehallgatás: klikk