KAUAN - Lumikuuro

A Kauan 2005-ben alakult orosz doom zenekar, akiknek a zenéjük rendkívülien vonzó. Attól függetlenül, hogy nem Finnországból származnak, de a szöveg finnül készült. Számomra egy kicsit érdekes, de biztos látnak valami plusz dolgot abban, ha finnül készülnek a dalok. A lemez hallgatása közben olyan nagy nevek jutottak eszembe, mint a Tenhi, Empyrium nagyszerű munkássága. A legelső „Alku” szám, ami egyféle bevezetője az albumnak, egy lassú zongoramű, amit háttérben egy halk misztikus varázs fűszerez. Szép lassan átfolyik az „Aamu Ja Kaste”-hoz amiben előkerülnek a folkos elemek. A vokál kétféle hangból tevődik össze. Egy durvább károgós és egy dallamosabb elnyújtott tiszta hangból. A tempó közepesnek mondható, de helyenként egészen lassú, amit a zongora is sokszor végig kísér. Egy nagyon összeszokott csapat zenéjét hallhatjuk, legalább is nekem ez jön le a zenéről. Pedig a megalakulásuk nem olyan régre tehető. Nem tudom, de én úgy vagyok az orosz bandákkal, hogy szinte majdnem minden zenekar egyéni hangulatot rejt és szinte biztosra veszem, hogy megint egy újabb siker darabot hallhatunk. A dal vége felé, hasonlóan csendesül el ez a rendkívüli atmoszféra, ahogy a bevezető kezdődött.

Ezután egy-pár szoftosabb dobütéssel nyitja meg kapuit a harmadik dal, amiben egy fülbecsengő billentyűhang viszi a vezérfonalat. Majd kissé elhalkul minden és következik egy kisebb törés a zenében. Némileg megváltozik a hangulat, a tempó, előkerül egy nyersebb némileg keményebb zene. De az elején megismert billentyűjáték folyamatosan jelen van. Azért később előkerülnek a lágyabb Tenhire emlékeztető dallamok is. Nagyon változatos albumról beszélhetünk, millió apró hangot vehetünk észre, ami rendkívülien élvezetessé teszi a muzsikát. Engem már a lemez borítója is magával ragadott. Maximálisan hűen tükrözi a zenét; havas jeges táj, egy elhagyatott vidéken szétfagyott csónak, zúzmarás fák. A keményebb műfaj kedvelői is megtalálhatják a számukra elragadó élményt. Helyenként egészen nyers gitárok ütik fel a fejüket és az ének is ráspolyos akár egy dallamosabb black metal zenében. A hetedik dalban még szaxofonnal is kedveskednek, aztán előkerül a hegedű, gordonka és társai. Ez egy kicsit nyugisabb zene, akusztikus gitárral és mély melankóliával.

Engem nagyon lenyűgöz a Kauan teljesítménye. Talán a sokat emlegetett Tenhi zenéjét, ha összekeverjük a nyersebb Empyriummal akkor valami ilyesmit kapunk, de nagy-nagy egyéniség lakozik a zenében. Az utolsó dal is egy akusztikus zárótétel, ami méltóan zárja le ezt a lemezt a zongorával végig kísért hegedű. A billentyűnél egy érdekes váltakozó refrént figyelhetünk meg, ami jól megtekeri az egészet és hírtelen átvált újra a szokásos tempóba. Nagyon igényes és csodás harmóniáktól áradó zenét ismerhetsz meg, ha meghallgatod a Kauan legújabb albumát.